• Regisztráció

A harcistressz kezelésének története III.

IZRAELI TAPASZTALATOK

Az izraeli hadsereg születése pillanatától érdeklődött a harctéri stressz iránt. Már 1948-ban, az akkor létrejött haderőben főpszichológust neveztek ki a kérdés tanulmányozására, és amikor a szükség megkívánta, a sérülések gyógyítására. Azonban az 1956-os és 67-es könnyű győzelmek hatására nem szenteltek elegendő figyelmet a problémának. Mindez súlyosan visszaütött az 1973 októberi háborúban. A katonai vezetés a sebesültek jelentős számát pszichikai okokra kezdte visszavezetni. Mivel az izraeli hadseregnek nem volt stratégiája és kiépített szervezete a sérültek kezelésére és ezáltal azok kezelés utáni visszatérítésére, így ezekben az esetekben vissza kellett szállítani őket civil izraeli kórházakba. Az első és második világháború tapasztalatainak megfelelően ezek az emberek nagy része pszichiátriailag végleg alkalmatlanná vált a katonai szolgálatra.

 

 



"Az 1973-as arab-izraeli háborúban a harci morál súlyos csökkenése és idegösszeroppanások után az izraeli hadsereg a frontvonalban pszichológusokat  alkalmazott a harctéri stressz áldozatainak kezelése érdekében." Kidolgozták a kérdés elméleti alapjait, és a harcrenden belül részletes szervezeti formát fejlesztettek ki gyakorlati tanulmányozására. Kialakított felfogásuk alapjaiban különbözik a megelőző korokétól Megítélésük szerint a stresszes sérülések bizonyos szintje elkerülhetetlen a modern harc feltételei között, valamint azt vallják, az ilyen sérüléseket egyre inkább az objektív harci körülmények okozzák és nem a gyávaság vagy a negatív személyes tulajdonságok. ennek megfelelően e sérüléseket nem tekintik szégyellni valónak. Ellenkezőleg, az a felfogás uralkodik, hogy az ilyen sérülés annak az eredménye, hogy az ember nagyobb veszély elviselésére vállalkozik, mint amilyennek még ésszerűen képes ellenállni. Egyszersmind tagadják, hogy ez a felfogás megnövelné az esetek számát.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a harctéri stressz megelőzésére és gyógyítására kidolgozott programjuk jól működik. Sőt egyes szakemberek véleménye szerint az egység szinten a harctéri stressz tanulmányozására kialakított szervezet bizonyos fokig a katonai pszichológia forradalmához vezetett (pl. az egységek pszichológusai a második lépcsőben, saját harcjárműben tartózkodnak a harctevékenység során). Beindítottak például egy parancsnoki képzési és egy egészségügyi és mentál programot, amelyet a harci stressz okozta veszteség csökkentésére és a már bekövetkezett esetek dandár- és hadosztályszintű kezelésére szánták.

Elhatározták, hogy megoldják a pszichikai sérülések gyógyításának és megelőzésének kettős problémáját. A hadsereg főpszichológusa, Reuven Gal ezredes volt a program felelőse. Vezetésével létrejött Viselkedésmódokat Tanulmányozó Osztály közvetlenül a vezérkari főnök alá van rendelve. Fő feladatuk, hogy kísérleti eszközöket tervezzenek, tegyék lehetővé a tábori adatok gyors analízisét, fejlesszék a harci sérülések megelőzésének és gyógyításának módszereit, és ami a legfontosabb, koordinálják a hadsereg tábori pszichológusainak tevékenységét a harcmezőn. A szárazföldi haderő minden hadosztályában hat pszichológusból és pár írnokból álló törzs található. Két pszichológust küldenek ki a hadosztály részlegéből minden dandárhoz.

Jelentős hangsúlyt fektetnek a megelőzésre, amelyet szerintük az egységek összekovácsoltságának magas szintje biztosít. Ehhez a hadosztály és dandár pszichikai csoportok szakasz és raj szintig nyújtanak támogatást. Több kérdőívet dolgoztak ki, hogy mérni tudják az egység fegyelmét, összetartását, az előrelátható félelem gyakoriságát, a biztonság szintjét, amit a katona magától és elöljáróitól elvár, illetve, hogy a katonák és egységparancsnokok elvárásait arra, hogy hogyan képzelik el viselkedésüket a tűz hatása alatt. Összehasonlítják a kérdőívek eredményeit a harcbalépés előtt és a harcból való kivonás után, hogy olyan formulákat fejlesszenek ki, amellyel előre megállapítható az egység hatékonysága, valamint meghatározható bármilyen stresszes sérülésre utaló jel. E felmérések eredményeit eljuttatják az érintett parancsnokhoz, akik mindig figyelembe veszik e jelentéseket. Jellemző a katonai vezetők hozzáállására, hogy a harctevékenység előkészítése során először a pszichológusuk véleményét hallgatják meg.

A nemzetközi tapasztalatok alapján a pszichikai sérüléseket a fronthoz olyan közel és olyan gyorsan gyógyítják meg amennyire csak lehet. A pszichikai elsősegélyt a harci zónában nyújtják, gyakran az ellenséges tűz alatt. A sérültekkel foglalkozó rendszerben dolgozó szakemberek PSZH-val gyorsan elérik, gyógyítják, vagy kimentik a sérülteket. Ez lehetővé teszi, hogy a sérülteket saját alegység kötelékükben lássák el.



A libanoni hadjárat lehetőséget adott a rendszer kipróbálására. Amint az alakulatokat kivonták a harcból, a pszichológusok az erkölcsi állapotra, meggyőződésre, stresszre, vezetőképességre vonatkozó kérdőíveket osztottak ki és személyes beszélgetések sorát folytatták le. A tapasztalatok szerint a katonák szívesen és hosszan válaszoltak a kérdőívekre, ami arra utal, hogy segített átállni stresszélményüket. A.Shalev katonai pszichológus szerint a hadsereg "...tesztelte az eredeti Marshall féle történeti csoport elbeszélgetéseket az Izraeli Hadsereg egységeinél a libanoni akció után, s nagyon hasznosnak találta." A kérdőívek eredményeit kézzel jegyezték le és ezt az előzetes, nyers anyagot, már a harcmezőn és azonnal átadták az érintett parancsnokoknak. Egy példányt Tel Avivba küldtek az erre a célra kijelölt hírhálózaton keresztül. A számítógépbe táplált adatokat feldolgozásával a minden egység pszichikai állapotát meghatározzák. A parancsnokok huszonnégy órán belül megkapták a végleges eredményt.

Hatásos eljárások és módszerek sorát fejlesztették ki a harctéri stressz hatásainak gyógyítására. A sérülteket úgy tájékoztatták, hogy csak rövid ideig vannak védett helyen, és nem fogják hátraszállítani őket. Erősítették bennük a hitet, hogy hamarosan visszatérnek egységükhöz. A betegeket nem gyűjtötték össze, egyénileg kezelték őket. A gyógykezelés során hagyják a katonát aludni, vagy néhány órát pihenni, ellátják bőségesen élelemmel, új ruházatot kap (különösen, ha a régi véres). A kipihent katona általában élénkké válik. ezt kihasználva pszichológusa kellemes környezetben (például séta közben) elbeszélget vele a élményeiről. Arra készteti a katonát, hogy újra elmondja élményeit pontos részletességgel. A riversi elveknek megfelelően segíti a stressz átélésében, engedi sírni is, de megerősíti abban, hogy a trauma hatására nem változott meg. Mindent megtesz azért, hogy a katona újra visszanyerje önérzetét. A beteg újra átélve a stresszhatást minden alkalommal jobban és jobban megtisztul a félelemtől és attól a szörnyűségtől, amely kiváltotta a sokkot.

A katona visszajuttatása az alegységéhez a gyógyítás a kritikus pontja. Ez egy több órás folyamat. Nagyon óvatosan kell viselkedni, ugyanis nem mondják meg neki, hogy vissza fog térni. A tábori pszichológus felkészíti néhány társát, hogy mintegy véletlenül látogassák meg. Beszélgetésük során kérjék meg, térjen vissza, mivel szükség van rá. Társaival tér tehát vissza eredeti alakulatához, ahol barátságosan és lelkesen üdvözlik. Ez világos jelzés arra, hogy a többiek nem neheztelnek rá, nem kell bűntudatot éreznie. Férfias becsülete helyreáll.

A megelőzés és a gyógyítás rendszerével a libanoni harctéri stressz sérüléseknek 80%-át meggyógyították a frontvonalban, és a katonákat huszonnégy órán belül visszaküldték egységeikhez, ahol újra harcképessé váltak. Jól mutatja a rendszer hatékonyságát, hogy akiket nem tudtak a frontvonalban kezelni és hátra küldtek a mögöttes területen lévő különleges gyógyítóhelyekre (a sérültek körülbelül 20%-át az invázió okozta nagy felfordulásban helikopterekkel hátraszállították izraeli kórházakba), azok közül egyetlen sem került vissza egységéhez.

A tapasztalatok alapján számítani kell arra, hogy az esetek egy része törvényszerűen megismétlődtek azoknál, akiket már gyógyulttá nyilvánítottak.