A harcistressz kezelésének története

A katonák a harctéren gyakran kerülnek stressz állapotba. Vannak akik jól tűrik a stresszt, hatása alatt is képesek a feladatukat végrehajtani.

"Aki jól látja a veszedelmet, és bátran jut eleiben, és mikor benne vagyon, nagy szívvel szenyvedi és nő a bátorsága, az az igaz vitéz; az akinek az elméje a veszedelemben meg nem tébolyodik és esze meg nem vész, az ki az olyan rettenetes állapotban, mint az harc, meg nem változik, nem retten a kiáltástul, nem ijed a fegyvertül, bízvást parancsol ahol szükséges, bátor orcát mutat maga vitézének, az a dicséretre méltó." írta Zrínyi Miklós.

Azonban vannak, akik azonos körülmények közepette erre képtelenné válnak. Harci stressz sérültnek nevezzük azt a katonát aki a harctéri körülmények hatására olyan erős stressz állapotba kerül, hogy képtelen a harctevékenység folytatására. A harci stressz sérülések jelentősége nagy. A második világháború során az USA harci  hadosztályaiban szolgálók 28,5 %-át kellett kivonni a harci stressz következményeként. Egyes egységeknél ez az arány elérte a 33 %-ot. Egy-egy  csata  után az összes sérültek 10-48 %-a volt  harci  stressz  sérült, akik pszichiátriai  tünetekkel  kerültek  orvosi  kezelésre (Glass, 1973). Az 1973-as arab-izraeli háborúban az izraeli sérültek 60 %-a volt harci stressz sérült, de a Falklandi háborúban a brit csapatok (317. Alkalmai Harccsoport) körében is meghaladta a 10 %-ot (Labuc, 1991), holott "túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Nagy-Britannia a rendelkezésére álló minőségileg legjobb erőit vetette be  a háborúba."

A kérdésnek tehát nagy jelentősége van a csapatok felkészítése és a hadműveletek tervezése, vezetése során. Morális és pszichés problémák együttes hatása katasztrofális lehet. A Vietnami háború során 1968-tól széthullott az USA harcoló csapatai egy részénél az autoritás struktúrája. A "keressd és semmisítsd meg" feladat-meghatározás átalakult "keressd és kerüld el" gyakorlattá. A bevetésre vonatkozó parancsmegtagadás drámai méreteket öltött. 1970-ben már karhatalmi századokat vetettek be a parancsmegtagadók ellen. Egyes közkatonák, hogy megfélemlítsék parancsnokaikat, szervezetten gyilkosságokat követtek el.

800x600

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE MicrosoftInternetExplorer4 /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Table Normal"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman","serif";} A parancsnokoknak állandóan figyelnie kell a jeleket, és segíteni kell a katonáknak mielőtt harcra alkalmatlanná válnának. A harci kimerültség jelei közzé számít a: feszültség; fájdalom, reszketés, nyugtalanság; hírtelen hangra vagy mozdulatra történő megriadás; hideg verítékezés; száraz száj, sápadt bőr; gyorsan verő szív, szédülés vagy könnyedség érzése; felfordult gyomor, esetleg hányás; hasmenés vagy székrekedés; gyakori vizelés; kimerültség, fáradtság és levertség érzése; távolba meredő tekintet; izgatottság, aggódás; ingerültség: düh; nehézség az összpontosításban, részletek megjegyzésében, a gondolkodásban, kommunikációban; alvási zavarok; a sebesült vagy halott társak siratása; az önbizalom és az egységbe vetett hit elvesztése. A második világháborúban az USA hadsereg 5 000 katonája a következő arányban érezte a legjellegzetesebb tüneteket: erős szívdobogás 85%; émelygés 69%; egész testet elfogó remegés 61%; hideg veríték 56%; hányás 27%; hasmenés 21%; bevizelés 10%.

A sérültek egy részét azonban már nem elég az alegységeknél pihentetni, szakszerű pszichiátriai ellátást igényelnek. A Humánszemle előző számában áttekintettem, hogy a hadtörténelem egyes időszakaiban mi jelentette  a katonák számára a legnagyobb pszichés megterhelést és, hogy hogyan viszonyultak a katonai vezetők a harctéri kimerültségben szenvedő katonákhoz. Ebben a cikkben a kezelés történetét vázolom fel.


ELSŐ VILÁGHÁBORÚ IDŐSZAKA

A háború kitörését követően viszonylag rövid időn belül jelentkeztek a katonák egy részén azok a pszichés tünetek, melyekkel a kor katonai vezetői és harctéri parancsnokai nem tudtak mit kezdeni. Eleinte a nagyteljesítményű tűzérségi gránátok légnyomása hatásának tulajdonították a jelenséget. "Az első világháborúban a stressz veszteségek ún. gránát sokkosokként voltak diagnosztizálva." Innen származik a légnyomást kapott kifejezés.



Az idő előrehaladtával egyre világosabbá váltak azonban az igazi okok. Egyes konzervatív parancsnokok egyszerűen elutasították e jelenségekkel kapcsolatos tudományos elemzéseket, azonban a statisztikai adatok annyira meggyőzőek voltak, hogy ezeket már nem lehetett figyelmen kívül hagyni. A brit hadsereg 1916-tól 1920-ig 41 746 pszichiátriai jellegű veszteséget jelentett, s ez az összes veszteségek 4%-át tette ki. Tenni kellett valamit. A szerencsésebbeket "orvosi" kezelésben részesítették. Az eljárást jól példázza egy 24 éves brit közlegény esete, aki 9 hónapra megbénult. Ez a katona részt vett a Meuse-tól végrehajtott visszavonulásban, a marne-i és aisne-i csatában, valamint az első és a második ypres-i ütközetben. Harcolt a 60. számú magassági pontnál, a Neuve Chapelle-nél, Loos-nál és Armentiere-nél. Ezután Gallipolihoz vezényelték, ahol hőgutát kapott. Amikor magához tért nem tudott megszólalni. Az orvosi kezelése abban merült ki, hogy lélektani egyensúlyát elektromos sokkolással, forró lapok alkalmazásával és égő cigaretta szájához való érintésével helyreállítsák.

A háború előrehaladtával a franciák egy sokkal fejlettebb, igen sajátos eljárást, munkaterápiát alkalmaztak a betegek kezelésére. Ennek az volt az érdekessége, hogy a katonai feladatoktól a lehető legtávolabb eső, speciálisan női munkafolyamatok betanításával kezdték a kezelést, majd több lépésen keresztül jutottak vissza a katonai feladatokhoz. Tehát először kosarat fontak, majd mezőgazdasági munkákat végeztek az emberek. Ezt követte az alaki és fegyverfogások sora, s ezután már a legtöbb ember visszatérhetett a frontra.



Áttörést jelentett a harci stressz jelenségének kezelésben W. H. R. Rivers századosnak, a Craiglockhart-i Hadikórház egészségügyi tisztjének munkássága, illetve az előző cikkben már említett The repression of war experience (A háborús élmények elnyomása) című előadása 1917. decemberében a Királyi Orvosi Társaság Pszichológiai Szekciójában. Rivers rávezette betegeit, hogy összeomlani nem szégyen, az elszörnyedés és a rettegés a háborús trauma elkerülhetetlen velejárói, amiket érdemes vállalni, nem elnyomni. Tudatosította, hogy a bajtársi szeretet természetes érzés és, hogy a sírás hasznos a gyászban. Ezekkel viszont betegei neveltetésének alapjait támadta. "Arra szoktatták őket, hogy az érzelmek elfojtását tekintsék a férfiasság lényegének. Aki magába roskad, sír, vagy bevallja, hogy fél, nyámnyila, puhány, bukott ember. Nem férfi... Félelem, gyöngédség - annyira megvetett érzések ezek, hogy csak a férfi mivolt gyökeres átértékelése árán tudatosíthatók." Rivers gyógymódja amúgy egyáltalán nem  volt gyöngeségre vagy elnőiesedésre való felhívás.

A betegei ugyan bátorítást kapnak, hogy bevallják félelmeiket és iszonyodásukat a háborútól, mindazonáltal elvárták tőlük, hogy Franciaországba visszatérve teljesítsék kötelességüket. Jellemzően írja le e folyamatot Rivers leghíresebb betege, a költő Siegfried Sassoon: "Lázadóvá tett a szeretet, majd visszaűzött oda, hogy velük járjam az utat, mely a pokolba vezet." Sassoon egyébként a Somme-nál tanúsított rettenthetetlen bátorságáért az uralkodótól Viktoria Keresztet, a bajtársaitól pedig az Őrült Jack elnevezést kapta (a halálmegvető bátorság gyakran a harci kimerülés jele). Azonban 1917. júliusában megjelentetett egy cikket, melyben azzal vádolta a katonai és politikai vezetést, hogy értelmetlen háborúban mészárolja le az angol katonákat, ahelyett, hogy világos hadviselési célokat tűzne ki. Cikke után gránátsokkosként szanatóriumba utalták, ahonnan három hónap után visszatért szakaszához a frontra. Sorsa fényesen mutatja, hogy a legbátrabb emberek is szenvednek a harcistressztől.

Az Egyesült Államok hadserege a szövetségeseitől tanultak alapján fejlesztette ki a harcistresszel kapcsolatos doktrínáját. "Eleinte az államokba evakuáltuk az érintett embereket. Ennek következményeként a legtöbbjük állapota krónikussá vált. Harcos erőink igen jelentős részét veszítettük el ily módon." Azonban a franciák és az angolok megfigyelték, hogyha a stressz által sérülteket hátra szállították, sokaknak közülük állapota krónikussá vált. Viszont, ha a csapatokhoz közel gyorsan gyógyították őket, a többség felépült és visszatért beosztásába. Ezért az Egyesült Államok hadseregének egészségügyi szolgálat főnöke bevezetett egy háromlépcsőfokú rendszert: 1. megelőzés; 2. gyógyítás; 3. stressz sérültek visszatérítése szolgálatba. Első lépcsőként  minden egyes hadosztály állományába vezényeltek egy kiképzett pszichiátert. A pszichiáter feladata volt intézkedéseket javasolni a stressz általi sérülések megelőzésére, kiszűrni a nem megfelelő parancsokat és biztosítani a stressz által sérültek pihentetését és amint lehetséges, visszatérésüket a csapathoz. Elérték, hogy a megfelelő ellátás mellett a sérültek 70%-a visszatért a szolgálatba.

 A kezelő szervezet második lépcsőjében a hadosztályok mögött speciális 150 ágyas ideggondozó kórházakat hoztak létre, amelyeknek egyetlen feladata volt, hogy további rövid pihenést biztosítson a sérülteknek, illetve elősegítse azoknak a felépülését, akiket a hadosztály pszichiáter képtelen volt visszatéríteni szolgálatba. Ezek a kórházak rövid pihenést és felépülést biztosítottak olyan katonáknak is, akik "gáz mániában" vagy "hisztériában" szenvedtek, azaz azoknak, akik azt hitték, hogy vegyi támadás sérültjei, annak ellenére, hogy valójában nem szenvedtek vegyi sérülést. Körülbelül a kórházakba küldtek 55%-a tért vissza szolgálatba átlagosan két héten belül.

Harmadik lépcsőként a mögöttes területeken létesítettek egy specializált főkórházat, ami további néhány hetes gyógyítást biztosított, azoknak, akiket az ideggondozó kórházak nem tudtak meggyógyítani.

Mint a százalékos adatok mutatják, a rendszer jól működött. Amikor a harcászati helyzet lehetővé tette, hogy a sérülteket minél hamarabb kezelésbe vegyék, egyértelműen megmutatkozott a program előre telepített, első lépcsőjének gyógyászati felsőbbsége 

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

• Következő >